Solar Decathlon Europe 2019, Szentendre – Okosan építeni? Művészet.

A Solar Decathlon központi célja a napenergia, a megújuló energiák és az innovatív technológiák alkalmazásával összefüggő építészeti megoldások népszerűsítése az egyetemista csapatok által felépített pályaműveken keresztül.

A Solar Decathlon a világ mára legjelentősebbé vált nemzetközi, egyetemek között megrendezett építőipari innovációs versenye. Az első Solar Decathlon versenyt az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma [US Government, Department of Energy (DoE)] kezdeményezésére 2002-ben tartották Washingtonban. Mindezidáig 16 verseny került megrendezésre világszerte (USA, Kína, Dél-Amerika, Európa). A szentendrei verseny a 17. Solar Decathlon.

A Solar Decathlonra a világ minden tájáról jelentkezhetnek egyetemi csapatok – függetlenül attól, hogy az eseményt Európában vagy más kontinensen tartják –, a benyújtott mintaháztervek közül pedig nemzetközi szakmai zsűri bírálata alapján választják ki azokat a nevezőket, akik pályaművükkel részt vehetnek a versenyen. Minden, versenyre bejutó – egyetemi diákokból és mentoraikból álló – csapat először a saját oktatási intézményének területén építi fel a megtervezett mintaházat, majd a kész építményt a verseny helyszínére szállítják, ahol annak végső összeállítása történik.

A versenyben résztvevők munkájának elbírálása széles körű kritériumrendszer alapján történik, melynek során építészeti, fenntarthatósági, energiahatékonysági, kivitelezési, esztétikai, és tájékozottsági szempontokat is figyelembe vesznek, továbbá vizsgálják azt is, hogy az épület mennyire állná meg helyét a piacon. A csapatok és az általuk épített házaknak egy úgynevezett tízpróbán (decathlon) kell átesniük, melyek lefedik az összes lényeges környezeti, építészeti, társadalmi és piaci szempontot, amelyeknek napjainkban egy modern, fenntartható építészet népszerűsítését célzó versenynek meg kell felelnie.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézményeként működő ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) Szentendre Város Önkormányzatával, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) partnerségben elnyerte a nemzetközi Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő verseny rendezési jogát.

A magyar rendezés fő szakmai témaként a meglévő épületállomány felújítását célzó megoldásokat emelte ki, és számos új kihívás elé állította a versenyzőket, mint például:  helyi, újrahasznosított anyagok alkalmazása, szoláris elemek magas szintű és esztétikus integrációja, az épületek nyári túlmelegedés elleni védelem megoldása, bioklimatikus tervezés és a természet-alapú megoldások alkalmazása, valamint a magas teljesítményű kompozit anyagok használata.

Az SDE19 versenyre meghívást nyert csapatok közül 10 volt versenyben. E csapatok összesen 27 felsőoktatási intézményt – köztük 3 magyar egyetemet – képviselnek, melynek révén 3 kontinens 8 országának diákjai vehettek részt a kiemelkedő jelentőségű megmérettetésen és építhették meg házaikat június 26. és július 11. között. A július 12-én hivatalosan megnyitott 2 hetes versenyidőszakban 35 fős nemzetközi zsűri értékelte a versenyházakat 10 versenyszámban.

A versenyző csapatok:

Aura Project 3.1 – ES

Azalea – ES

Inhabit2030 (H2030) – FR

Koeb – HU

MOR – NL

Over4 – RO

Resilient Nest – TH

Hungarian Nest+ – HU

The Mobble – B

TO – ES

A zárórendezvény július 27-én került megrendezésre, ahol kihirdették a verseny eredményeit:

  1. díj – Inhabit2030 (H2030) projekt

Az energia új korszakának hajnalán a csapat által képviselt régió új kihívásokkal szembesül. Északnyugat-Európára jellemzően, Franciaország egyik legnépesebb és leginkább sérülékeny régiójáról van szó, ahol az ipari forradalom és hanyatlás következtében sűrű városszövet alakult ki. A régióban több mint 700.000 ház maradt hátra az 1930-as évekből, melyek egyedülálló tulajdonságaik ellenére rehabilitációra szorulnak. A Habiter2030 csapata megoldást kínál ezen lakások felújítására egy olyan kollektív mozgalom ösztönzésével, mely új fejlődési, foglalkoztatási és oktatási lehetőségek irányába mutat. Amellett, hogy a csapat az épületek fejlesztésére és átalakítására fókuszál, a Habiter2030 projekt valódi esszenciája a társadalom és a városi környezet integrációja, mely egy új modellt jelent a megosztás és a kölcsönösség terén. A projekt középpontjában a lakók állnak, ezért a csapat tagjai egyedi és innovatív megközelítést követve találékony, takarékos és egyszerű megoldásokat ötvözve alkották meg prototípusukat.

  1. díj – Mor projekt

Hollandiában az irodaépületek 55%-a nem felel meg annak a C osztályú energiahatékonysági besorolásnak, amely 2023-tól lép hatályba. Az országban ezenkívül jelenleg lakhatási válság is van, 2030-ra több mint 1 millió lakásra lesz szükség. A MOR felújítási stratégiát dolgoz ki arra, hogy a nem megfelelő irodaépületeket olyan, összességében pozitív hatású, többcélú épületekké alakítsák át, amelyek előnyösek a környezetük számára, tevékenységeket és társadalmi kölcsönhatásokat segítenek elő. Az épület rugamasan alakítható a változó igénekhez, az idő múlásával a lakók igényeihez igazítható, modulárisan kialakított beltéri modulok felhasználásától kezdve a kültéri homlokzat napelemes csempéin át a szétszerelést megkönnyítő kialakítás alkalmazásáig. A MOR a méretgazdaságos előre gyártási eljárások alkalmazásával képes arra, hogy ezeket a lakóegységeket elfogadható áron kínálja a pályakezdőknek (25-35 éves fiatal szakemberek). A MOR-nak olyan jövőbiztos épített környezet a célja, amely többet ad a környezete számára, mint amennyit elvesz tőle. A csoport elhatározta, hogy a projekt esettanulmányaként a rotterdami Marconi toronyházakat használja, melyek a 70-es évek jellemző irodaház tipológiához tartoznak egy éppen kreatív negyeddé átalakuló területen.

  1. díj – Over4 projekt

Ez itt az Over4 csapata, mind szó szerinti és átvitt értelemben: egy fiatal szakértők, egyetemi hallgatók és professzorok több tudományágat átfogó csapata az építészet, a tervezés és az építőmérnöki munka területén. A kommunista korszakban Románia városaiban épült 5 emeletes társasházak helyreállítási projektjének fejlesztésén dolgoznak. Az öko-passzív építési alapelvek és a fenntartható fejlődés integrációjával a holisztikus megújítás koncepcióját valósítják meg, amelynek alkalmazásával e háztömbök elérhetik az EU 2030-ra vonatkozó fejlesztési stratégiái szerinti nZEB szabványokat. A mintaház egy tetőtéri modul, mely egy szoláris öko-passzív ház: önálló házként és a passzív tetőtér részeként is megépíthető. Az elgondolásuk jól bevált gyakorlatok sorát mutatja be arról, hogyan építkezzünk „okosan”: energiahatékonyan, fenntartható módon és elérhető áron.

A versenyt követően a kiállítás 2019. szeptember 29-ig látogatható. A tervek szerint a terület egy a mintaházakat bemutató látogatóközpontként működik tovább a jövőben.

További információért látogassa meg honlapunkat: http://www.sde2019.hu/

The sole responsibility for the content of this website lies with the authors. It does not necessarily reflect the opinion of the European Community

©2019 BIMZeED Adatvédelmi Szabályzat Általános Szerződési Feltételek